Csatárlánc

segítünk segíteni!




Aktuális tevékenységeinkÉlet a kezedben Az öregekért Gyermekmosoly Örökségünkért Image Map

A Csatárláncot önkéntes alapon a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetének munkatársai hozták létre 2010 júniusában. A Facebook közösségi portálon szerveződő Csatárlánc abból a célból jött létre, hogy a borsodi településeket sújtó árvíz miatt segítségre szoruló emberek és az ország minden táján élő segítőkész önkéntesek egymásra találjanak.  

Az árvízkárok enyhítésében való részvétel után hálózatunkat és információs portálunkat továbbra is fenntartjuk, önkéntes tevékenységünket kiszélesítjük. Fő célunk szerint - az észak-kelet-magyarországi régióra fókuszálva - önkéntes tevékenységeket szervezünk, illetve internetes információs bázist működtetünk a segíteni szándékozók számára.

FELHÍVÁS ÖNKÉNTES MUNKAVÉGZÉSRE!

Régészeti feltárás és műemléki állagvédelmi munkálatok Miskolc-Szentléleken, a pálos kolostorrom megmentése érdekében, 2012 nyarán

Miskolc város múltjának az egyik legfontosabb emléke a Szentléleken található pálos kolostor romja. 2011 októberében a miskolci Csatárlánc önkéntes csoport elhatározta, hogy megmenti a végső pusztulástól az omladozó romokat.

2012. május közepétől jótékonysági gyűjtésből és adományokból elindul a rom feltárása, állagvédelme és részleges helyreállítása. A szeptemberig folyamatosan tartó munkálatokhoz önkéntesek, önkéntes csoportok (cégek és magánszemélyek) jelentkezését várjuk. A középiskolásoktól a nyugdíjas klubok tagjaiig mindenki számára találunk ügyességének és teherbírásának megfelelő munkát. A helyeket a jelentkezés sorrendjében töltjük be.

Továbbá várjuk önkéntes szakemberek (kőműves, építész) jelentkezését a dolgozók koordinálására és a folyamatos szakmai felügyelet biztosítására.

Sürgős felhívás! Május 16-án, szerdán kezdődnek a régészeti feltárások a Bükkben található szentléleki pálos kolostor romjainál. Még 5 önkéntes segítőre van szükségünk a kezdéshez. Munkanapokon 6 órás munkára várjuk a segítőket. A Miskolcról való fel- és lejutást megoldjuk. 
 
 
Általános információ és jelentkezés:
Karlowits-Juhász Orchidea
30/826-2069
team@csatarlanc.com
 
Ebbe a csodálatos, vadregényes környezetbe várjuk az önkénteseinket!
 
Rovat: